Úgy tűnik ebben az évben nem szabad a németekkel játszanunk, hiszen kézilabdásainkat másolva, kosaras lányaink is kis különbségű idegenbeli vereség után itthon is vereséget szenvedtek, így a németek utazhatnak a lengyelországi Európa Bajnokságra.A mérkőzés előtt a kapitány…

 A kézilabdás lányok után kosaras lányaink is a németekkel kerültek össze a végső párharcban, csak itt nem VB és Olimpia a tét, hanem egyelőre még csak az EB. Persze a Kapitány, már nyilatkozik bátran, hogy, "ha megkapjuk a rendezést a 201X-es EB-re akkor aztán semmi…

Ebben a bejegyzésben nem szeretnék kitérni a szövetségikapitány váltás mikéntjére, most csak a közelmúltban történtekkel szeretnék foglalkozni röviden.Mint azt az elmúlt napokban megtudhattuk, Székely Norbert potenciális szövetségikapitánynak még nincs szerződése. Nem…

Tudom, azt ígértem a következő bejegyzés a női szövetségikapitányról fog szólni, az a bejegyzés is már szerkesztés alatt áll, remélhetőleg holnap este azt is publikálni tudom majd.Előtte azonban szemlgetnék kicsit a hét mérkőzés kommentjeiből, vagyis a szombati mérkőzések…

süti beállítások módosítása