A mai napon érdekes levelet kaptam egy apukától, aki jelenvolt a május 28-30-án Budapesten (Pasaréten és a Városmajorban) megrendezett U12-es leány bajnokság döntőjén.Itt szeretnék annyi korrekciót megjelelölni, hogy tudomásom szerint, az esemény rendezője nem a Vasas-Csata,…

 Az alábbiakban a Fradi és a Vasas között kialakult bohózat nyilvános részleteit elevenítem fel, csak és kizárólag a megjelent üzengetések formályában. Véleményem a "bohózatról" az idézetek után olvasható.1. Felvonás: Fradi levél az MKOSZ-nek és a…

Természetesen mindig előfordul, hogy valaki(k) elégedetlen(ek) a játékvezetők tevékenykedésével, legyen akár szurkoló, csapatvezető, játékos, edző... Néha ezt az elégedetlenséget még a nyilatkozatban is felvállalják az edzők, ez önmagában még nem lenne hír.De a mai napon…

 Az utánpótlásban dolgozó szakemberek véleménye szerint is, egyetlen olyan bajnokság, bajnoki rendszer volt a hazai kosárlabdában, ami kifejezetten jól működött. Megfelelő szervezettséggel, renszerességgel, internetes megjelenéssel. Ez a bajnokság a legkisebbek versenye a…

Egy biztos, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségét NEM. Állításom alátámasztására elég most (2010. január 29. 15:30) ellátogatni az MKOSZ hivatalos internetes oldalára (www.hunbasket.hu). Összeségében véleményem szerint szépen megújult az oldal, és kicsit…

süti beállítások módosítása