Ahogyan azt előző bejegyzésemben említettem, nem igazán törődik sem a szövetség, sem a klubbok a rendezvény publikálásával, a program közzé tételére. Nem igazán értem, hiszen a www.hunbasket.hu weboldal bizonyára nem kevés pénzért készül, szép is, jó is... csak hát az utánpótlás, a válogatottak, de még a felnőtt bajnokságokról is sokszor hiányosak az információk

Az ORV mind fiú, mind lány vonalon megrendezésre kerül tudomásom szerint, de mivel a fiú válogatott idén nem itthon szerepel, így ezt szinte meg sem említik sehol, legalábbis nekem nem sikerült információt szereznem róla.

A lányok versenye itthon, Pasaréten kerül megrendezésre, de az országos szövetség még így sem érzi úgy, hogy különösebb publicitást kéne adni az eseménynek, vagy legalább a programot és a pontos időpontokat közzé kéne tennie.

A már említett, csodálatos hunbasket.hu weboldalon mindössze egy november 16-i keltezésű cikk foglalkozik az eseménnyel, aholgy a csapat egyik játékosát kérdezgetik. A cikk bevezetője ugyan megemlíti a dátumot, hogy december 27-29 között és hogy Pasaréten lesz az esemény, de mint azt a napokban megtaláltam a Vasas-Csata honlapján, az eseményre december 28-30 között kerül sor.

Kérdezem én, hogy azok a gyerekek, akik általában is feláldozzák szabadidejüket az edzésekre, többnyire heti 5 alkalommal, hétvégén legalább 1-2 meccsen szerepelnek, majd még a karácsonyi szünetüket is a nemzeti színekre áldozzák, nem érdemelnének meg egy kicsit nagyobb odafigyelést?????!!!!!!

Az alábbiakban olvasható a Pasaréti torna programja, remélem sokan leszünk a nézőtéren és buzdítjuk majd a mieinket! Hajrá Magyarok! Hajrá Kosárlabda!!

 

Olimpiai Reménységek Versenye    

Pasaréti Sportcentrum

december 28. hétfő

17:00 Csehország - Szlovákia U-16 válogatott mérkőzés

19:15 Magyarország - Lengyelország U-16 válogatott mérkőzés

december 29. kedd

17:00 Lengyelország- Csehország  U-16 válogatott mérkőzés

19:15 Szlovákia - Magyarország U-16 válogatott mérkőzés

december 30. szerda

9:30  Szlovákia- Lengyelország U-16 válogatott mérkőzés

11:45  Magyarország -  Csehország U-16 válogatott mérkőzés

13:45 Eredményhirdetés

 

A www.hunbasket.hu a mai nap reggel tette közzé a torna programját az oldalon, remélem sokan ellátogatnak majd Pasasrétre.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kosarlabda-szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr361627668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása