A mai napon érdekes levelet kaptam egy apukától, aki jelenvolt a május 28-30-án Budapesten (Pasaréten és a Városmajorban) megrendezett U12-es leány bajnokság döntőjén.Itt szeretnék annyi korrekciót megjelelölni, hogy tudomásom szerint, az esemény rendezője nem a Vasas-Csata,…

 Az alábbiakban a Fradi és a Vasas között kialakult bohózat nyilvános részleteit elevenítem fel, csak és kizárólag a megjelent üzengetések formályában. Véleményem a "bohózatról" az idézetek után olvasható.1. Felvonás: Fradi levél az MKOSZ-nek és a…

Tudom, azt ígértem a következő bejegyzés a női szövetségikapitányról fog szólni, az a bejegyzés is már szerkesztés alatt áll, remélhetőleg holnap este azt is publikálni tudom majd.Előtte azonban szemlgetnék kicsit a hét mérkőzés kommentjeiből, vagyis a szombati mérkőzések…

 Ahogyan azt előző bejegyzésemben említettem, nem igazán törődik sem a szövetség, sem a klubbok a rendezvény publikálásával, a program közzé tételére. Nem igazán értem, hiszen a www.hunbasket.hu weboldal bizonyára nem kevés pénzért készül, szép is, jó is... csak hát…

Idén decemberben, a két ünnep között ismét megrendezésre kerül az Olimpiai Reménységek Versenye (ORV), melyen a "visegrádi"-országok (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) U16-os csapatai vesznek részt.Egészen pontosan már azt is tudhatjuk, hogy a…

süti beállítások módosítása