A mai napon Vasas - Pécs összecsapást redeztek a női bajnokságban. A Vasas honlapján a Sopron elleni meccs után a "bíztató kezdet" címet olvashattuk... Hát ha a Vasas elöljárói ezt komolyan gondolták, akkor most írhatnák, hogy "felébredtünk és bilibe lóg a…

Úgy tűnik ebben az évben nem szabad a németekkel játszanunk, hiszen kézilabdásainkat másolva, kosaras lányaink is kis különbségű idegenbeli vereség után itthon is vereséget szenvedtek, így a németek utazhatnak a lengyelországi Európa Bajnokságra.A mérkőzés előtt a kapitány…

 A kézilabdás lányok után kosaras lányaink is a németekkel kerültek össze a végső párharcban, csak itt nem VB és Olimpia a tét, hanem egyelőre még csak az EB. Persze a Kapitány, már nyilatkozik bátran, hogy, "ha megkapjuk a rendezést a 201X-es EB-re akkor aztán semmi…

 A mai napon érdekes levelet kaptam egy apukától, aki jelenvolt a május 28-30-án Budapesten (Pasaréten és a Városmajorban) megrendezett U12-es leány bajnokság döntőjén.Itt szeretnék annyi korrekciót megjelelölni, hogy tudomásom szerint, az esemény rendezője nem a Vasas-Csata,…

A bb1.hu tudosítása alapján kisebb kavarodással kezdődött a küldött gyűlés, ahol a jelenlegi hat tagú elnökség visszahívását is felvették a napirendre, igen ám... de Bokor Ákos hirtelen úgy döntött, hogy a "jövő érdekében" lemond. Ekkor nem tudta senki, hogy most…

süti beállítások módosítása